2013. december 31., kedd

Boldog Új Évet

Álljunk meg, és emlékezzünk a mögöttünk álló évre! Emlékezzünk a sikereinkre és a kudarcainkra, a megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb kalandokban volt részünk, és amikor bezárkóztunk, hogy elkerüljük a csalódásokat. Valójában erről szól a Szilveszter. Kapunk még egy esélyt, hogy megbocsássunk, hogy jobbak legyünk, többet adjunk, többet szeressünk, éljünk. Ne töprengjünk azon, mi lett volna ha, örüljünk annak, ami jönni fog. Fogadjuk meg, hogy jobban odafigyelünk egymásra, jót adjunk, és nem csak ma éjjel, hanem egész évben.

Szilveszter éjjel c. film


2013. december 23., hétfő

Müller Péter: Karácsonyi üzenet


 Minden Kedves Látogatómnak szeretetteljes szép karácsonyt kívánok Müller Péter írásával.



Dolgoztál, robotoltál, igyekeztél, lihegtél, és gyötörted a lelkedet: „Kit felejtettem ki?” Most végre itt van mindenki. Akikre azt mondja a nyelvünk: a hozzátartozóid. Jó szó. A sokmilliárd ember nem tartozik hozzád. Ezek igen. Ők jönnek el az ágyadhoz, ha beteg leszel, és ők állnak majd legközelebb a koporsód körül. A többi ember távolabb él tőled. Most itt van körülötted az a néhány ember, aki a sorsod játékában főszerepet kapott, nem tudni, miért. Mint egy színdarab fontos jelenetében, összejöttek mind, csomagokkal, éhesen, türelmetlenül, zajongva, zűrös és csillagtalan lélekkel – mert manapság a lelkünk zűrös, zaklatott és csillagtalan.
Az is lehet, hogy nincs itt senki. Most van az a pillanat, karácsony estén, amikor rád szakad az érzés, amit a hétköznapok során nem éreztél, mert megszoktad – hogy egyedül élsz. Nincs senkid. Sokan éljük át ilyenkor a magányt. És sokan a lázas nyüzsgést, a zűrzavart, az örömöt, hogy együtt vagyunk végre… és azt is, hogy ebből az „együttből” hiányzik néha a meghittség. Még jó, ha a fa körül elhangzik a „Mennyből az angyal”, de ez sem az igazi, mert a mohó szemek a földet kutatják, a fa alatti csomagokat: „Mit hozott Jézuska?”
Elfelejtettük, hogy Jézuska nem hoz semmit. Neki sem volt semmije. Csak egy szál köntöse, arra is kockát vetettek a katonák, halála után. Jézuska csak békét tud hozni. És csendet a szívben. És szeretetet – ami a világ legnémább, legnyugodtabb, legszótlanabb állapota. És láthatatlan. Nincs benne lihegés, nyugtalanság, idegesség és lárma. Szertelen lélekkel nem lehet szeretni. Benne van a csodálatos magyar szóban: hogy aki SZER-telen, az nem SZER -et.
Nyugodj meg. Találj egy pillanatot, vagy kettőt, és menj ki a levegőre. És szívd be magadba az éltető, friss levegőt. Mélyen. Jó mélyen, és többször is. Sóhajts ki, és lélegezz be. Lassan, mert a sóhajtás és a lassú, mély lélegzés megnyugtat. És ha egy kicsit megnyugodtál végre, nézz föl az égre. Ha csillagos az ég, válassz ki egy csillagot. Ha felhős, tudd, hogy a csillagod azért ott van, csak nem látod, mert felhő takarja. Ha hull a hó, hagyd, hogy arcodra hulljanak a hópihék: az angyalok küldik neked, a végtelenből – és ingyen. Éld át a csodát. A mindenséget – és önmagadat.
 

És most figyelj jól: A karácsony a születés ünnepe. Valaminek vége van – és valami most jön létre. Bárhol. Akár egy istállóban is. Állatok között, segítség nélkül, egy gyűlölettel teli, sötét világban, ahol a kis Jézus született. Mindegy. Csak szüless meg. Szüld meg magad. Lobbantsd lángra a szívedet, s hagyd, hogy ez a lángocska az egész elmúlt éved sötétségét eloszlassa! Várj egy kicsit, míg érzed, hogy a kis gyerekláng megerősödik benned. És utána menj vissza a hozzátartozóidhoz. Vidd be nekik a békédet. És az új arcodat. És azt a meggyőződésedet, hogy az életünk díszlete nem egy szoba – hanem az egész világmindenség. És a legszebb ajándék: egy ölelés. Egy mosoly. Vagy még az sem – csak egy gondolat: „Szeretlek”.

2013. november 28., csütörtök

Erdős Olga: Tegnap - ma - holnap



Tegnap
Még zöldaranyban álltak a fák,
és rózsakék volt a kora este.
De tudtuk, utolsót sóhajt a nyár,
és beleremeg bágyadt teste.

Ma
Ködfolttal ébreszt az őszi reggel,
a kertvégi nádas vöröslő hajnala.
Emléked elsárgul a levelekkel,
de velem marad tavaszunk dallama.

Holnap
Meztelen nyújtóznak felém az ágak,
meghitt ösvényünk hópaplan fedi.
Vakító fehéren tiszták a vágyak,
ha a Nap sugarát ajkamon feledi.

2013. október 15., kedd

Mihail Eminescu: Künt őszi szélben




Künt őszi szélben hull a lomb remegve,
S nehéz cseppek verődnek ablakodhoz
S te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz
Egyetlen órán teljes életedre.

Sok édes semmit tékozolva hordoz
A múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte,
De jobb is így a tűznél szenderedve
Mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz.

Így nézek én is gondjaimra itt benn.
Szívemhez ó-mesék tündére járul
- Körül köd ül, gomolyog mind telibben.

Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul.
Padlómra lenge lábak lépte libben,
S szememre két lágy, hűs kezecske zárul.

Ford.:Dsida Jenő

2013. április 11., csütörtök

József Attila: Kész a leltár

József Attila születésnapjára....




Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
újságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

2013. március 13., szerda

Anna and the Barbies feat. Kiss Tibi: Márti dala

Minden tragikus halálesetkor, amikor  fiatal ember távozik hirtelen közülünk, az ember újból átgondolja az életét, és rájön, mennyire igaz, Gandhi mondása: "Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod"



2013. február 28., csütörtök

Moldova György: Lefelé a lejtőn

Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli:

Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám,
se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem
két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot, és megtanultam síelni. A
piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim
hamiskártyásnak kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek,
de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált. A Normafa laposabb
lejtőin kezdtem, a trénerem eleinte nem sokat várt tőlem, azt ajánlotta,
hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam,
egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem,
hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal.
Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz alatt egy
csodálatos egybeszabott kék sí overált, csupa zseb, csupa cipzár, térdben
párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab volt.

És este - mert azért nem akartam túl sok szemtanút - ott álltam a
tubenthali pályán. Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából,
hátsó udvar, csigalépcső, vettem egy mély lélegzetet, aztán elindultam.
Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt egy kis pihenőrészen
megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet is,
úgy látszik, felfázhattam, mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már
nem tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körülnéztem, és nem láttam
senkit, lekuporodtam.

Egy baj volt, a szuper overálomat nem lehetett szétkapcsolni, csak
egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig teljes
natúr szépségemben mutatkoztam. Egyszóval lekuporodtam, és a költővel
szólva a munka éppen dandárjában volt, mikor legnagyobb megdöbbenésemre
a síléc megindult alattam. Úgy látszik, rosszul vágtam le a
hóekehelyzetet.

Először csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam, és kísérteties
sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha nem akartam kitörni a
nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű testtartást, a
pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overál a bokámon. Mit mondjak, voltam
már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban: "Istenem, ha túlélem,
adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra".

Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni,
kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a
bugyimat. A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az
elsősegélyhelyre. A bőrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a
törött lábán, síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába. Míg az
orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.

- Ön szintén kezdő, uram?

- Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös
lesiklóbajnoka vagyok, és most először sérültem meg.

- Mi történt?

- Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam
nyugodt ritmusában, mikor mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje
a nyakában, az overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a
vakbél-operációjának a helye is látszott egyébről nem is beszélve.
Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira megdöbbentem,
hogy nekimentem egy fának. De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány.
Ön is az ő áldozata volt, asszonyom?

- Én is, mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák vissza a
nyolcnapi üdülési díjat.

2013. január 30., szerda

Komlósi Lajos: Téli emlék


 
A párás ablakon át nézem: 
fehér a nappal, fehérek az esték. 
Szívemben is csend van egészen, 
csak itt-ott zsong fel egy távoli emlék.
 
Cigaretta most a jóbarát. 
A kósza füstben ábrándok lebegnek, 
kirajzolják bársonypuha szád 
s a füsttel együtt a semmibe vesznek.
 
Zenél a csend, ringat a magány. 
Lehet, hogy egyszer mégis elfelejtlek. 
Emlékedre fátylat sző az árny 
s ráhullanak a vattapuha pelyhek.

B. Radó Lili: Ketten a tükör előtt



Nézz a tükörbe: hajam őszül,
a szemed alján szarkalábak.
Nézésed már nem harcos nézés,
s az én szemem is könnybe lábad.

Fehér kendővel intek Feléd:
kössünk békét, én régi párom.
Így, deres fejjel, visszanézőn,
mért harcolunk még mindenáron?

Belefáradtam, hagyd a harcot,
hisz oly hamar öregszünk, meglásd.
Nézz a tükörbe: őszülünk már.

Mikor fogjuk szeretni egymást?

2013. január 27., vasárnap

Adam Hurst: Midnight Waltz

Ez a zene egy kis múltidézés,  egy letűnt világ édes-bús hangulatát idézi számomra. Magával ragad és elandalít.